Szabó Péter – Motivációs Tréner Élete, Könyvei
Szabó Péter neve mindannyiunk számára ismerősen cseng, amennyiben szeretünk motivációs tréningeken részt venni, önfejlesztéssel foglalkozni, coach szakemberekhez járni. Nagyon sokam olvasták már a könyveit Magyarországon – és rengetegen vélik úgy, hogy talán a legjobb magyar motivációs szerzőt tisztelhetjük benne. Mit érdemes tudni róla – honnét verekedte fel magát az ismert guru? Mik a legjobb könyvei?
Honnét indult?
Jómagam a Voiz-on hallgattam meg számtalan motivációs előadását – és itt többször is előadta, hogy élete korai szakaszában nagyon rossz körülmények között élt. Az apja nem szerette, 20-as évei elején lépcsőházakban élt, kocsmákban mosott fogat – még olyan is előfordult, hogy meglopta azt az embert, aki megszánta őt, és beengedte az otthonába. Kishíján öngyilkos lett – le akart ugrani egy magas épület tetejéről, végül mégsem vetett véget az életének – talpra állt, és sikeres ember lett, dolgozott árokásóként, pincérként, marketingesként, és kemény munkával elérte, hogy 1500 ember vezetője lehessen – ahogy ezt a honlapján is olvashatjuk. Fontos megjegyezni, hogy eleinte ő sem volt ismert vagy sikeres előadó – amikor kezdetben tréningeket tartott, kevesebben iratkoztak be hozzá, és a könyveit is kevesen vették meg, a kemény, kitartó munkája viszont meghozta gyümölcsét – ma pedig Brian Tracy magyar nagykövetének tartják őt, még közös könyvet is írt a híres szerzővel.
Szabó Péter könyvei
A legismertebb könyvei – melyeket érdemes lehet mindenkinek elolvasnia, több könyvet társszerzőkkel írt.
- Állj félre a saját utadból! – Hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!
- Van élet a halál ELŐTT!
- Az önfegyelem ereje – Hogyan érd el az összes célodat az életben? (közös mű – Brian Tracyval)
- Idő: A 21. század ereje (közös mű – Brian Tracyval)
- Merj! Nevess! Szeress!
- Válaszd a boldogságot! – 15 egyszerű módszer, hogy jobban érezd magad
- Kinek éled az életed? – Tanulságos különbségek a boldog és a boldognak látszó emberek között
- Válj profi előadóvá! – A kiemelkedő prezentációk tartásának 7 lépése (közös mű – Muhoray Róberttel)
- Szokásaink fogságában – Mi tesz minket szolgává vagy úrrá? (közös mű – Farkas Jánossal és Muhoray Róberttel)
Szabó Péter idézetek
Mikor a könyveit olvastam, és az előadásait, hanganyagait hallgattam, akkor volt néhány olyan gondolata, melyek tényleg nagyon megfogtak. Nem biztos, hogy szóra pontosan fogom idézni a szerzőt, és lehet, hogy ő is mindig picit másképp adta elő ugyanazt a meglátást – de a lényege ezeknek közérthető, és érdemes lehet mindenkinek alkalmaznia őket. A lista korántsem teljes – ezek azok a gondolatok, melyek számomra a leginkább tetszettek Szabó Pétertől.
Tudj nemet mondani. Egyszer megkérdezte Brian Tracyt, hogy hogy lehet, hogy ő elfoglalt emberként, a világ TOP1 motivációs előadójaként, 60 orszában előadva mindig tud rá időt szánni, és a kérdéseire válaszolni. Tracy azt mondta, hogy sokszor mond nemet. A fontos meglátás az élet valamennyi területén érvényes: azokon a területeknek, azoknak a személyeknek, ahol ez szükséges, mondj mindig igent, másoknak pedig nemet, ha szükséges.
Ne haragudj a szüleidre, ők is csupán áldozatok. Az emberek rendszerint azt a mintát próbálják meg követni felnőtt korukban, amit gyerekként ők is láttak. Így, azokért a hibákért, amelyeket elkövettek, bizonyos szinten nem ők a felelősek, hanem a körülményeik. Nagyon fontos, hogy tanuljunk meg továbblépni.
Én még nem láttam sikeres remetét. Mindenki, aki sikeres lett az élet különböző területen, ehhez más emberek segítségét, támogatását vette igénybe. Való igaz, hogy én sem láttam még olyat, hogy valaki teljesen egyedül vált volna naggyá valamely területen. Fontos, hogy ismerj meg nagy egyéniségeket a szakmádból, és hogy járj el időnként coaching ülésekre.
Egyszer fenn, egyszer még feljebb. Soha ne mondj olyat, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Mindenkinek vannak ingadozásai, rossz döntései és ezekből tanulhatunk. Gondolj arra, hogy a statisztikák szerint egy önerőből lett milliomos átlagosan 3.6 alkalommal megy tönkre. Számos motivációs előadóhoz hasonlóan ő is ezt vallja – hibák nélkül nincs fejlődés és tanulás.
Fog ez számítani 5 év múlva? Sokszor történnek velünk rossz dolgok, melyek felbosszantanak minket – és hajlamosak vagyunk ezeken tépődni, másokra megharagudni, emberi kapcsolatainkat szétrombolni. Ilyenkor tegyük fel magunknak a kérdést: “fog ez számítani 5 év múlva?) – Ha nem, akkor felesleges a továbbiakban a problémán tépelődni.
A cselekedeteink 90-95%-a megszokásbóli cselekvés. Ezt már több embertől hallottam – van, aki szerint 88% a pontos érték, de pszichológiai kutatások egyértelműen kimutatták, hogy cselekedeteink kb. 90%-a megszokásból történik – melyeket tetszőlegesen alakíthatsz te is. Ez az emberi beállítódás agyunk energiafelhasználásával magyarázható. Alakíts ki jó szokásokat, és sikeres leszel!
Az olvasás rendkívüli módon fejleszti az emberi gondolkodást – vallja a szerző
Saját elmondása szerint 28 éves koráig egyetlen könyvet sem olvasott el – ma pedig, számtalan sikeres emberhez hasonlóan azt az elvet vallja, hogy az olvasás révén válik az ember igazán széles látókörűvé, tanulttá, és értékessé. Ma már minden nap olvasással tölti idejét – és én is igyekszem ezt a példát követni, hiszen az ember akkor tud magasabb szintre lépni a saját tevékenységét illetően, ha mindig fordít elegendő időt arra, hogy tanuljon, fejlődjön és képezze magát.
Szabó Péter Előadásait hogyan hallgathatjuk meg?
Érdemes lehet elmenni 1-1 előadására is a híres előadónak, véleményem szerint kiváló élményt nyújt, ha élőben is láthatod őt előadni. A Voiz hangoskönyvtáron viszont számos előadása meghallgatható, és ezekből is rengeteget lehet tanulni, így megismerheted őt az előtt, hogy meghallgatnád élőben is valamely előadását. Szabó Péter YouTube csatornáján is rengeteg érdekes, értékes információ található.
Miért szoktam Coachként javasolni, hogy hallgassák meg minél többen az előadásait?
Véleményem szerint egy kihagyhatatlan személyiség mindazok számára, akik szeretnének minél magasabb motivációs szinttel rendelkezni. Szabó Péter sokrétű és érdekes meglátásai, személyes történetei igazi példát nyújtanak minden coaching folyamatban résztvevő kliens számára, akik fejlődni szeretnének a személyiségük tekintetében. Rengeteg coach ugyanúgy ajánlani szokta Szabó Péter előadásait a klienseinek.
Összefoglalás
Véleményem szerint Szabó Péter személyisége és életútja rendkívül inspiráló lehet mindenki számára, aki azt gondolja, hogy neki már nincs hely a nap alatt. Bármilyen mélyről indulsz, bármilyen problémákkal küzdesz is jelenleg – a jövőre fókuszálva, megfelelően irányt váltva sikerre viheted az életed.